Üdvözlet minden kerékpártúrát kedvelőnek!

Ezt az oldalt azért készítem, hogy a hozzám hasonlóan a bringázást kedvelőknek leírjam az általunk tapasztaltakat, és akik még nem kezdték el azok megkedveljék a világ legjobb sportját.

Bungalok, Udulo Lakasok

 

Frissitve:2018.4.27

Kedves Bringázó társaim!!

Rövidesen frissitve lesz az oldalam!

 

Frissitve:2012.5.5

Kedves Bringázó társaim!

 

Úgy alakult a helyzetem, hogy újból túratárs nélkül maradtam. Ez annak köszönhető, hogy Lajos Barátom, akivel eddig nagyon jól összeszokva nagyon sok kilométert tettünk meg, munkájából eredően más területekre szólítja a sorsa, aminek én szívből örülök, és egyben nagyon sajnálom, hiszen egy olyan barátot kell nélkülöznöm akivel immáron öt év alatt nagyon jól összeszoktunk. Aki stabil társsal túrázik az tudja miről beszélek.

1.jpg

2.jpg

Őróla van szó, aki jóban bajban igaz Barát,víg kedélyű, jó modorú békés természetű igazi alkalmazkodó Jó Barát!

Nos azért az élet nem áll meg és szeretnék az országos kerékpáros találkozóra elmenni, július 25.-én Mindszentre,amiből több van az országban, de ez most Ópusztaszertől nem messze található. Ez egy két,vagy háromnapos túra lenne, nem tudom a szervezők hogyan tervezik, mindenesetre úgy szeretném, hogy 24..én lemenni Ópusztaszerre, ott aludni a kempingbe, majd 25.-én átmenni Mindszentre, este vissza Ópusztaszerre,és 26.-án pedig haza. Ez persze lehet rövidebb, attól függ, hogy milyen programok lesznek.

Ami a lényeg ez után a bevezető után, hogy társ híján túratársat keresek, mert egyedül nem igazán kellemes a hosszabb távú kerekezés, főleg több mint 30 évi túrázgatások után.

Amit tudni kell, hogy ez a falu úgy 158-160 km.-Budapesttől, ebből kifolyólag szeretnék reggel 6 körül indulni és ha minden jól megy akkor úgy du. 3 körül már lenn lehet lenni Ópusztaszeren.,ami az előbb említett távnál kb.15 km-rel kevesebb. Többször jártam már itt, úgyhogy kényelmesen meg lehet tenni, még az utolsó csoporttal be is lehet menni a körképet megnézni.

3.jpg

Röviden ennyit szerettem volna írni erről a találkozóról, meg talán még annyit, hogy nagy valószínűséggel lesz egy kocsi ami a cuccokat viszi legalábbis java részét, meg még annyit, hogy én még lábadozom, hiszen volt egy spirális sípcsont törésem, ami remélem addigra rendbe jön.

Várom azok jelentkezését akik szintén mennek erre a találkozóra és társulnának, vagy én társulhatnék hozzájuk.

Addig is jó túrázást,-és ne feledjétek bringázni jó!!!

E-mail címem: id.titi949@gmail.com

 

                                                                     

Frissitve 2011,09,03 : Tervezés és valóság

2011.07,-hóra tervezett túra rövid leírása.

2010-es Északi-középhegységi túra,ill. beszámoló

 

Egy Blikk cikket találtam!

Szövetből lett a bringa

 

2010 évi túra tervezése Frissitése 2010.05.13

img4372.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 2009 július 25-től aug.1-ig terevzett útvonal terv az oldalak menüpont alatt!

 

Nagyon jó oldal:

http://www.defekt-stop.hu/index.php?page=kezdolap

 

 

Kedves "KEREKEZŐK"!

 

Oldalunkon eddigi kerékpártúráinkról láthatsz képeket, leírásokat, élménybeszámolókat, útvonalakról térképeket, hasznos tanácsokat és információkat és tervezett KERÉKPÁRTÚRÁINK IDŐPONTJAIT, melyekre szeretettel várjuk érdeklődők jelentkezését az alábbi e-mail címen:

id.titi949@gmail.com

kerekpar160x40.jpg 

 http://www.mobilpont.hu/user/register?affiliate=194263

 Egy jó oldal:Mobilpont klikk rá

Kedves Kerekezők!

Ezúton invitálok mindenkit a nyárra tervezett hosszabb  túránkra  melyet persze előtte rövidebb egy-két napos kiruccanások előznek meg  ötletszerűen minden fele. Ezek a megfelelő állóképességet „biztosítják” az igazi megmérettetés előtt.

Tehát az igazi nyári túra július, vagy augusztus első felében lenne aktuális, aminek a célállomása Krakkó. Az útvonal pedig a következő: Budapest-Esztergom- Párkány-Léva –Partizanske-Privigy- Bajmóc-Zólyom-Beszterce-Rózsahegy-Árvaváralja-Rabbka/Lengyelország/-KRAKKÓ- vissza Krakkó-Rabbka-Zakopáne- Késmárk- Lőcse- Szepesváralja-Eperjes -Kassa-Hidasnémeti és onnan vonattal Pestre.

Ez kb. 800km.,és úgy 7-8 napra tervezzük. Ha felkeltette érdeklődésedet, akkor szívesen látunk a túra két fix tagja id. Titi László elérhetőség: 06 30 5165128, és Balogh Lajos, aki a fiatalságot képviseli.

A túra útvonal térképeit a  letölthető térképeknél találhatod!

 

holly00036.gif

 Alsóörsi lakókocsis nyaralás

Linktár Network
Magyar
Linkgyûjtemény
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 14
Heti: 117
Havi: 519
Össz.: 159 798

Látogatottság növelés
Oldal: Főoldal
Üdvözlet minden kerékpártúrát kedvelőnek! - © 2008 - 2024 - kerekezes.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »