Üdvözlet minden kerékpártúrát kedvelőnek!

Ezt az oldalt azért készítem, hogy a hozzám hasonlóan a bringázást kedvelőknek leírjam az általunk tapasztaltakat, és akik még nem kezdték el azok megkedveljék a világ legjobb sportját.


2010 ÉVI TÚRA.


Először is elnézést kell kérnem azoktól akik a Horvátországi túráról vártak tájékoztatást, nos úgy döntöttünk, hogy az idő rövidsége miatt más időre tesszük át ezt az utat, hiszen hat nap alatt meg lehet csinálni, de akkor nem maradt volna csak két szűk nap pihenésre meg nézelődésre.

Így aztán a már pár évvel ezelőtt bejárt és nagyon-nagyon szép területre terveztük, vagyis nem nagyon kellett tervezni, hiszen már ismert területre mentünk, ami a következő: Budapest,-Mátrafüred /Sástói kemping/,- Répáshuta,- Aggtelek,- Szilvásvárad,- újból a sástói kemping és hatodik nap haza.

-ELSŐ NAP:- július 1-jén indultunk Lajos barátommal és a régebbi túrákon együtt tekerő, de immáron kocsira átnyergelő Sándor barátommal, aki a csomagokat és különböző segédanyagokat vitte.

A készülődés nem nagyon tart sokáig, hiszen a jól bevált lista alapján hamar össze lehet pakolni, javát be a kocsiba és csak a legszükségesebbeket a bringára. Amivel gyarapodott a csomagunk az az aszalt gyümölcsök többféle változata, hiszen útközben is lehet szemezgetni a kormánytáskába rakott gyümölcsökből, amik nagyon finomak és hamar felszívódnak a szervezetbe.

Reggel elég korán indultunk, mert így a csúcsforgalom előtt már kinn voltunk a városból. Jót tett velünk a túra előtti fokozott edzés növelés, hiszen 60-70-80 km megtétele nem okozott gondot, persze megállás nélkül. Ez azért is jó, mert hamarabb oda értünk a kitervezett célba, meg több időnk maradt nézelődni. Nos Hatvanig egy pár percre álltunk meg Máriabesnyőn, aztán csak Hatvanban, ahol ettünk egy pár falatot, aztán irány a cél állomás a Sástói kemping. Gyöngyös előtt úgy 5-6 kilométerrel elkapott bennünket egy jó kis nyári zápor, ami esőkabát ide, vagy oda, rendesen eláztatott bennünket, meg persze a mellettünk elhaladó autók. Gyöngyös után aztán gyérült a forgalom és az eső is el állt, így aztán nyugodt és békés tempóban tekertünk tovább .Lajos barátom mivel fiatalabb is meg különböző versenyeken vett előtte részt, így a hegyeket valahogy jobban bírta, persze én 24 órás munka után indultam neki pihenés nélkül. De jó tempót mentünk és ennek eredménye képpen már úgy dél körül megérkeztünk Sástóra. Elfoglaltuk a kis faházunkat én egy órácskára ágynak dőltem. Aztán pakolásztunk kajáltunk és elmentünk felderíteni a környéket. Lajos barátom nem bírva az energiájával még elment a kilátóhoz is. Visszatérve a bázisra hatalmas fürdés ami a nap csúcspontja. Utána pihengetés, anekdotázás, persze egy-egy söröcske mellett.

Felmerül a kérdés bennem, miért is írom ezeket a sorokat, hiszen már egyszer végig jártam ezeket a területeket, aztán arra gondolok, hogy minden túra másképp történik, mások járnak az ember fejében. Hamar eljött az este, így aztán ágynak dőltünk és alvás reggel fél hatig.

1.jpg

MÁSODIK NAP: Életem nagy részét, vagyis a munkában eltöltött időm nagy részét változó munkarendben töltöttem, így hozzá szoktam a kevés alváshoz és ahhoz, hogy ébresztő nélkül fel tudok kelni bár mikor. Ez okozta azt, hogy négy óra körül már mocorogtam, de végül is fél hatig csak ki bírtam és velem együtt kelt Lajos barátom is. Rendezkedés, pakolászás, megbeszéltük az e napra eső távot, látnivalókat, a menetrendet, aztán elköltöttük az elég bőséges reggelinket aztán még javában aludt mindenki amikor már tekertünk is. A korán indulásnak egy hátránya van, hogy aki fázós az majd le fagy a bringáról, de végül is kifogtuk azt a hetet júliusba, amikor nem esett és jó idő volt a hat nap alatt. Igaz még egyszer belefutottunk egy kiadós záporba, de ezt majd később. Mátrafüreden vettünk egy bal kanyart és gurultunk egész sokáig, majd egy kis emelkedő és benn vagyunk Abasáron. Még éppen csak ébredezik a falu elég hamar átmegyünk rajta, persze itt is megörökítjük a templom előtt lévő Aba Sámuel szobrot, meg persze a templomot. Hajtás közben aztán végig gondolja az ember Aba Sámuel korát és látva a sok szőlőt, víg életet feltételez elődeink mindennapjaira. Szőlők mellett vitt az utunk, kissé huppanásos úton, itt az a jó ezen az úton, hogy közel vannak egymáshoz a faluk, így hamar beértünk Markazra. A falu előtt van egy kis templom, amit nem tudtunk megfejteni, hogy miért pont oda került, nyilván meg van az oka. Egyébként gyönyörű a látvány, hiszen a falu mellett van a víztározó, és látni a Mátravidéki erőművet is. Át jutottunk Domoszlón is, és kis idő múlva már a Kisnánai vár tövében ittuk a vár mellett lévő forrás vizét. Érdekes helyen van ez a vár, ami nem annyira a védelmet szolgálta, hanem a tulajdonosának nyújtott kényelmes lakhatóságot. Nagyon szépek és romantikusak a toronyszobái, bár elkezdték a felújítását a várnak és egyben feltárásokat is végeznek egy időben. Íme egy-két kép róla:

2.jpg3.jpg

Tovább haladva nemsokára Verpelét elé értünk, de mielőtt beértünk volna a településre, előtte kb. egy fél kilométerre vettünk egy bal kanyart és megcéloztuk Tarnaszentmáriát. Erről a kis faluról már a régebben írt túraleírásomban szót ejtettem, azért néhány szót most is ejtenék. A falu nem jelentős, békés csendes életet él, nyilván bejárnak dolgozni a közeli városokba, ám az Árpád kori temploma mindig vonz valamennyi látogatót. Mikor mi ott voltunk akkor is így volt, jöttek- mentek. Mi is megnéztük ezt a gyönyörű kis templomot kívül-belül. Magához az Árpádkori részhez később építettek egy haranglábat ami kiegészíti és teljes mértékben templommá alakítja át a hátsó kör alakú részt is. Vannak benne freskó maradványok, és a belső elrendezése is tökéletes. Ami érdekessé teszi az az alagsorában lévő sír, amiben az ottani gondnok szerint nincs senki, de a leírások szerint talán Szent István, Mihály nevű sógora lett annak idején ide eltemetve. Íme egy -két kép róla

4.jpg



Folyt köv 2 oldal ---->>



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 14
Heti: 113
Havi: 515
Össz.: 159 794

Látogatottság növelés
Oldal: Északi- középegységi túra
Üdvözlet minden kerékpártúrát kedvelőnek! - © 2008 - 2024 - kerekezes.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »