Tisztelt Bringázó Társaim!

 

 

A túra végeztével felmerül az emberben a gondolat, egyáltalán írjak róla valamit, érdekel egyáltalán valakit?-aztán rájövök, ahogy én is végig olvasom mások beszámolóját, mert visz a kíváncsiság, úgy hátha kíváncsiak a mi tapasztalatainkra az általunk látottakra és kedvet kapnak és felkerekednek megnézni azokat a csodákat amiket mi láttunk. Mert csodákat láttunk,-persze ahoz hogy így lássuk kell egyfokú megszállottság, kíváncsiság és még sorolhatnám. Aki hosszabb túrákra vállalkozik annál már megvannak azok a felfokozott érzelmek amik viszik előre minden nap az új ismeretlen csodák felé úgy táj, mint a történelemben való visszatekintés iránt. Nagyon sokszor fogok hivatkozni két társamra akikkel összehozott a jószerencsém, mert két rendkívüli egyénisséggel hozott össze. Az egyik Lajos barátom akivel egy intézménynél dolgozunk. Ő egy rendkívül barátságos, minden helyzetre megoldást találó agilis, vígkedélyű ember aki koránál fogva nem ismer lehetetlent, mindent kipróbál és a másik túratársam Zoli határozta meg frappánsan, ő mármint a Lajos minden iránt érdeklődik, mindent látni akar, mi öregebb bringások már az elérendő célt látjuk és tekerünk mint a megszállottak elmenve néha olyan értékek mellett amit a Lajos észre vesz.

Zoli barátom nagyon felkészült, megfontolt nem bőbeszédű, de ha megnyílik akkor sugárzik belőle a tudás, most bizonyára tiltakozna, mert ahogy én is úgy ő is azt vallja, hogy minél többet tud az ember annál jobban érzi a tudatlanságát. Én meg már koromnál fogva is elfelejtek számomra nem érdekes dolgokat. Még egy tiszteletkört had tegyek Zoli barátom tiszteletére, ahogy írta nehéz olyan társakkal találkozni akivel a túra vége fele már ne duzzogna az ember,- nos Ő maximálisan toleráns alkalmazkodó, elszúrt helyzetekben nem számonkérő, hanem megértő és az elrontott helyzetet harag nélkül megoldani képes ember.

Utólag köszönöm az alkalmazkodó képességét irányunkba.

Visszatérve a túrára: VII.-hó 25.-én indultunk, előző este vagy délután Zoli barátom feltekert Szedresről hozzánk, így reggel hétre össze állt a csapat. Mi hárman elindultunk Pesten keresztül, Árpád híd,-Pilisvörösvár- Piliscsaba, itt egy kicsit megálltunk, majd irány Esztergom. Egy kicsi fényképezés, hiszen egy hétig nem látjuk szerény kis hazánkat. Utól- érnek kísérőink kis családom, feleségem fiam, menyem, és két unokám. Aztán elindulunk a Léva felé vezető főúttal párhuzamos úton, de Zselíznél erről az útról átmegyünk a Léva fele vezető főútra, majd egy kis kitérő után újból vissza az eredeti útra, annál is inkább,mert ezen az úton közelíthető meg legközelebb a kemping amiben első éjszakánkat akarnánk eltölteni.

A kemping maga elég eldugott helyen van a falutól kiesik úgy 4-5 km.-re, ami mellette szól, hogy kiépített út vezet egész a kempingig. Többször visszafordultunk azt hívén, hogy nem jó fele megyünk, de aztán csak rátaláltunk. Kicsit megnyugodva mentünk a recepcióra, hiszen előtte pár nappal beszéltünk velük faház ügyben, de a láthatóan üres faházak sem voltak számunkra üresek, így maradt a sátrazás, azt még lehetett, de igen szigorúan lajstomba vettek bennünket, mindent megfizettettek amit meglehetett,de valahogy a jegyek mellé járó, a fürdőhöz használatos kuponokat csak nem adták oda, míg aztán az újbóli egyeztetés során rájöttek tévedésükre és pótolták az elfelejtett kuponokat. Mindezek után nekiálltunk jó kis lecsót főzni, majd vacsorázni és utána mindenki elmerült saját kis dolgaiban. Zoli írt a családjának, a Lajos jegyzetelt mi pedig a kis családommal unokáztunk, beszélgettünk, fürödtünk ami az egész napi terhelés után igen jól esik az embernek. Kis sörözgetés is belefért már ilyenkor az esti csevegésbe. A kemping neve: Margita a Ilona és Léva előtt van úgy 10 km.-rel. Az út nagyon jó a szlovákoknál, fel van festve úgy kb.70-80cm. az út szélén és itt nyugodtan lehet tekerni. A hegyek felől lezúduló szelet szembe kapjuk, úgy hogy igen nagy tempóban néha még 20 km.-es sebességgel is tudtunk haladni. Ezen a napon megtett út kb. 120-125km..

Második nap úgy fél hatkor keltünk. Összepakoltunk, jó bőségesen reggeliztünk, hiszen elég nagy távolság állt előttünk, és 7 óra körül indultunk. Az autóval kísérőink még maradtak,rájuk maradt az a feladat, hogy az autóba, illetve a csomagtartójába elpakoljanak. Még ezen a napon is szembe széllel tekertünk, ami belőlem mindig dupla energiát vesz ki. Erre   találták ki az aszalt gyümölcsöt, ami porcukorba van meghentergetve, így aztán pótolja az elvesztett kalóriákat. Uticél Margita a Ilonai kempingből Bajmóc volt, ahova Lajos barátom nem jött be, ő már volt itt, persze én is jártam már itt sokszor, de Zoli barátom és   kis családom még nem jártak és ezt a várat nagyon nagy vétek lenne kihagyni az életünkből. Persze itt is elvétettük a városból kivezető út megválasztását, és néhány kilométer megtétele után találtunk vissza a helyes irányba. De végül is megtaláltuk és gyönyörködtünk őseink reánk hagyott értékeiben, és picit szégyenkeztünk is, hogy ezeket a csodákat amiket persze a mostani tulajdonosai nem hagynak ebek harmincadjára, hanem gondozzák,de már úgy alakúl, hogy sosem jön össze annyi magyar, hogy egy magyarul beszélő túravezetőt indítanának a csoporttal. Ha valaki erre jár akkor készüljön fel a látnivalókból és így nem kell senkire hagyatkozni. A vár maga gyönyörűség, az egyik épen maradt  vár, vagy kastély, persze bosszantó, hogy nincs magyar leírású tájékoztató sem, de hát ez van. Bajmócról pár óra múlva tovább menve délnek fordultunk, hiszen Nyitrabányán, és Garamszentkereszten keresztűl Zólyom volt a következő célállomás. Kis kerülővel itt is megtaláltuk a kempinget, ahol már emlékeztek a faház foglalásunkra és utunk során ez volt a leg patinásabb hely a faház miatt. Nem is volt nagyon drága. Mindenki tette a dolgát, a Zoli itt sem akart benn aludni, hanem sátrazott,  bár felhívták a figyelmünk a sátrak felállítására az „ellenőrök” miatt. Nos miután mindenki kialakította az éjszakai pihenésre szolgáló alkalmatosságot nekiálltunk grillezni. Igen jó étvággyal volt megáldva mindenki, főleg a kerekezők. Ez a nap hozta a legnagyobb fáradtságot, legalábbis részemre hiszen175 km.-en voltunk túl. A fürdés itt is megtette jótékony hatását, hiszen nagyon fellazította az izmait az embernek. Éjszaka hideg volt, míg napközben 30-35fokban tekertünk, itt éjszaka 6fok volt, és pára. Másnap reggel a szokásos pakolászás és immáron a szokásos elkeveredés a városban, a végén azért csak kitaláltunk. Még egy kis adalék a szomszédos ország baráti szeretetéről, egy kisebb helyiségben megálltunk egy épület mellett lévő padnál enni, erre az épület ajtaja kicsapódott egy ember „úrnak” nem nevezném kirohant és kellő mennyiségű szlovák szó kíséretében elzavart bennünket a padtól, de még az arrább lévő kerítéstől is. Hát ennyit a feltörekvő, alakuló,de nemzeti öntudatában gazdag szomszédaink tolarenciájáról. Zoli barátom fogalmazta ezt meg frappánsan, mikor azt írta, hogy egy igazi kereskedő, vagy vendéglős addig győzködte volna az ottlévőket, míg azokat rá nem beszélte volna valami fogyasztásra.

Harmadik nap, azaz július 27.-én elhagyva Zólyomot amit persze megint Lajos barátom fényképezgetett, indúltunk Besztercén keresztűl, Rózsahegyen át Donovaly, majd a harmadik nap célállomása felé amit úgy hívnak, hogy Dolny-Kubin. Ezen a részen már kezdődik az Alacsony-Tátra, ami nem is olyan alacsony. Rózsahegy igazi turista paradicsom, nagyon szép környezetben van, és a siklóernyőzéstől kezdve többféle sportot űznek. Van a hegy oldalában egy kis vár is amire ha lett volna időnk érdemes lett volna megnézni. Donovaly után egy kis ereszkedés, majd Rózsahegytől úgy 16km.-re Dolny-Kubin. Itt az igazoltató rendőr jót akarva túl magyarázta a dolgot, így aztán megint sikerült eltévedtünk. Sorozatos telefonálgatások után egymásra találtunk és így már egy másik mellék úton megtaláltuk a kempinget. Megint a település mellett van a kemping, azért megtaláltuk, kulturált környezetben, a sátorhelyeket sövényekkel választják el egymástól, igényesek a zuhanyzók, itt a portás srác is segítőkész. Másnap reggel nagy pára fogad bennünket, mire indulunk azért láthatóvá válik a környék. Itt kezdtük el enni az én aranyos feleségem által készített sülthúsos zsíroskenyeret enni igen jó étvággyal,és volt olyan nap amikor 5kg. kenyeret is be kellett tárolni,hogy ne maradjon senki éhen. Persze nem egyszerre ettük meg de biztonságot adott a meglévő kaja bírtoklása.

Ezen a napon hozzávetőleg 111km.-tettünk meg. Meg kell még említeni, hogy a kempingtől nem messze van egy folyó ahol vadvizi evezésre kialakított pálya van. Nagyon irigyeltem ezért őket.

Negyedik nap: Dolny-Kubinból indúlva irány a lengyel határ,nem messze Dolny-Kubintől van Árva vára és ott is van kemping, úgyhogy aki erre megy nem kell keresgetni a Dolny- Kubini kempinget, hanem 15-20 km.-re van egy kemping ami látszik az útról és kevesen tudnak róla. Sajnálattal állapítottam meg, hogy nem akartunk bemenni a várat megnézni, bár én már a korábban megtett túrák alkalmával többször is láttam. A többiek velem együtt úgy döntöttek és van benne igazság, hogy ennek a várnak és környékének kell egy nap is míg teljes egésszében megnézi az ember. Így aztán ismét fel a nyeregbe és megsem álltunk a Lengyel határig. Az itt is megmaradt torzón áthaladva immáron Lengyel földön egy kicsit lelkileg megnyugodva, talán mintha egy kicsit otthon lennénk, immáron nagyon sokat fényképeztünk, mert gyönyörű innen a Szlovákiai Magas-Tátra, persze nekem legjobban az a része tetszik ami a Szlovák oldalon van, lejőve a Tátrából elindúlva Késmárk fele. De erről majd később.Chyzne az első Lengyel falu, a táj gyönyörű az emberek barátságosak és megszűnik a feszültség az emberben. Az út mellett gyönyörű teljes egésszében zsindelyből készült templom, úgy a teteje,mint az oldala. Van egy magyar ott szolgálatot teljesítő pap sírja amit az ottlakók nagy tisztelettel gondoznak. A templom belseje gyönyörű festményekkel díszítve és egyéb egyházra jellemző kellékekkel. Lajos barátom azt írta az emlékeztetőjében, hogy igen nehéz terep, bár én Rózsahegy után már nem találtam nehéznek egyet kivéve de ez már visszafele lesz, mégpedig a Branyiszkói-hágó. Nos még egy fatemplom után, ahol ebédeltünk, tovább indúlva Rabbkán és egyéb településeken keresztül haladva elég hamar az én számításaimhoz képest korábban értünk Stroza faluhoz ahol terveztük a következő   éjszakázást, így úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk és jól tettük, mert Myslenica településnél találtunk kempinget. Igaz kis kavarás után amit a GPS is okozott, no meg a rengeteg út építés. A Lengyelek az EU.-s pénzeket komolyan arra költik amire kapják. Olyan gyönyörű utakat építenek amit ilyen minőségben 50 év múlva is tudnak használni. Ügyesen terelik a forgalmat, nem sok várakozás után tovább lehet haladni. Úgy néz ki, hogy pár év múlva már csak autópályán lehet megközelíteni a nagyobb városokat. A Raba folyó    partjához nem messze megtaláltuk a kempinget ahol nagyon kellemes volt, mintha a honi kemping valamelyikében lettünk volna. Két napra 20 Zloty volt mindennel együtt.Mivel hamarabb értünk oda mint terveztük, így gyors sátortelepítés és kajálás után irány a folyó, ahol szabad strand működik. A folyó fel van duzzasztva, több ejtőn éri el az alsó medret, így aztán nagyon kellemes volt a vize és hatalmasat fürödtünk benne. A hölgyek külön fizetve pár zlotyt a főépület fürdőjében fürödtek. Kellemes helyen van a kemping, hiszen nem messze van a főúttól, mégis csendes helyen. Másnap végre nem volt pára és a sátrak is szárazak maradtak. A megtett kilométer kb. 120 km.- volt.

5.-nap egy kis pihenő nap volt, hiszen a tervezettnél közelebb voltunk Krakkóhoz, így reggel egy kicsit tovább lustálkodhattunk, jó volt tovább heverészni, bár már sok egyéb miatt megszoktuk a koránkelést, nemcsak én hanem Zoli barátom is fenn volt elég korán.Ő írja egyik szösszenetében, hogy egy idő után aki sokat jár túrázni annál össze áll a magával vivendő tárgyak lajstroma, hát ő így volt. Minden a helyén volt nála, nem nagyon kellett keresnie semmit, míg mi ha mi viszünk mindent akkor reggelente csatatérhez hasonló állapotok uralkodnak körülöttünk, és ez minden napra jellemző. Ezért a rendért irígyeltem is egy kicsit, meg a reggelente főzött teájáért. Nos minden reggeli tortúrán túl elindultunk Krakkó fele. Lajos barátom azt írja erős terep, nehéz kaptatók, persze mindenkinek másképp alakúl minden napja, így neki ekkor lehetett a nehezebb napja, vagy pedig minket vitt az új felfedezésre váró világ látványa. Én úgy éreztem repültünk egész Krakkóig. Már messziről látszik a vár,vagy ahogy ott mondják Wavel. Nem ért csalódás bennünket. Minden esetre kiderült egy nap nem elég Krakkó bejárására, csak arra, hogy a legkiemelkedőbb látványosságokat megnézzük. Könnyen találtak parkolót kis kisérő csapatunk tagjai. A vár előtti téren egy hatalmas léghajó vitte fel 100-150méter magasra a kíváncsiskodókat,aztán mint nálunk is a várban mindenféle érdekességeket áruló kis pavilonok voltak, ahol az ember elkölthette volna az összes pénzét. De hát nem ezért jöttünk. Fel a várba, egyik meglepetés a másik után. Régebben már jártam ott kétszer is azóta még szebb lett. Nem emlékszem például a várfalban lévő fehér táblácskákra és tudatlanságomat tükrözi, hogy a táblácskákon lévő nevekről nem tudom, hogy akik segítették újjáépíteni a falat azok neveit , vagy pedig a Holokauszt áldozatainak neveit írták rájuk. Ezért kicsit szégyeltem magam társaim előtt, hiszen nem tudtam erre a kérdésre a választ.

Minden nevezetes helyre belépőt kell váltani, mi csak a székesegyházba váltottunk, hiszen ott vagyunk érdekeltek Báthory István személyében, akinek az egyik folyosókkal összekötött kriptájában megtaláltuk a szarkofágját. Végre lelki nyugalmat leltem, mert előző két ottlétemkor mindig elmulasztottam e szent helyet megkeresni. Szent hely , csakúgy mint Kassán az ottani székesegyházban Rákóczi sírja. Ők megtehették, hogy tegyenek valamin országukért és meg is tették, mi már kevésbé mondhatjuk el ezt magunkról, bár a magunk szerény módján mi is megtehetnénk. Tisztelet persze a kivételnek, ezt mindig hozzá kell tennem. Nos pár négyzetméteren királyok” hadai” sorakoznak fel. A döbbenet lesz úrrá az emberen e nagyságok láttán, kik korukban országok sorsa felett döntöttek. Persze meg kell említenem az egyház predesztinált személyeit is akik szintén itt nyugszanak. A várból a vásárcsarnok fele vitt az utunk ahol már-már Velencei szépségeket láttunk. A tér olyan mint a Szt. Márk tér, ugyan úgy vannak mutatványosok, szobrok, galambok és rengeteg  szépség a szemnek .Betelni sem lehet vele. A vásárcsarnok belseje inkább ajándéktárgyak mérhetetlen sorának felvonúltatásával foglalkozik. Itt mindent meg lehet venni az értéktől az értéktelenig.

Sokat fényképeztünk, megörökítve, hogy itt is jártunk, már-már a helyiségek skalpjait gyűjtögetve. Kedves Lajos barátom egy nagy térképen jelölgeti a már bejárt helyeket, ami jó ötlet. Nos hát több órai nézelődés után visszaindultunk a kempingbe. A hölgyeknek még volt annyi erejük, hogy egy nagy adag paprikáskrumplit főztek. Jó nagyot ettünk,sörözgettünk, mármint csak én és a fiam és később elmentünk fürödni a patakba. Így telt el a nap is rohanva az előző előtt és néha már felvillant ennek a kellemes, szépségekben gazdag túrának a vége. Még volt három nap és szinte hihetetlen ,nem is a bejárt területnek a nagysága, hanem a látnivalók bőséges tárháza és az, hogy még három nap és otthon vagyunk. Ezen a napon kb. 75-80 kilómétert tettünk meg.

6.nap,:Már nem akarom azzal telíteni az oldalt, hogy hogyan telt a reggel, hiszen aki folyamatosan megy annak kialakúl egy bizonyos fokú monotónia. Indultunk Myslenicából Zakopáne fele vissza fele is megmászva a hágót, de most sokkal hamarabb megtettük mint régebben. Hiszen megállás nélkül felértünk a tetőre ahol szintén egy gyönyörű fatemplom várt bennünket. Sok turista, mindenki fényképezget, jó, hogy van egy kis vendégfogadó, mert hidegen lehet italokhoz és egyéb nyalánkságokhoz hozzájutni. Rabbka után Zakopáne fele vesszük az irányt fel a Tátra hívogató magasságai fele, és furcsa módon már egyáltalán nem riaszt az előttünk álló magasság, kezdem úgy érezni ahogy a Zoli is mondta, hogy ezek után neki merne menni az Alpoknak is ,sőtt!- bár a 20% feletti emelkedő még megfontolásra intene. 100 kilóméter állt előttünk,de elég hamar legyűrtük, hiszen úgy két óra körül már benn jártunk célunk következő állomásán. Lajos Barátom újból defekttel küszködik. De a tőle megszokott türelemmel szerel és csak annyi a megjegyzése, hogy „ezt nem hiszem el”, arra értve, hogy defektmentes Kevlár gumival közlekedik. Zakopáne a faházak gyöngyszeme, ennyi szép, szemnek csodálatos építmény még talán Erdélyben sem látni egyrakáson. Igazi vendégmarasztaló, minden a turizmusról szól. Megvan a kemping utólag már egyszerű, de ott és főleg, hogy elősször járunk ott, no mindegy meg van és olcsó és romantikus. Fenyőfák között sok nemzetiség által lakott és használt kemping. Mindenki teszi a maga dolgát. Kicsit megíjedtünk, hiszen ha egy bringás panaszkodik,rossz szó , megemlíti, hogy vacakol az egyik izma, akkor arra oda kell figyelni, és Zoli már második napja mondja, hogy kellemetlenkedik az egyik izomcsoportja. Talán a Richtoffit sportkrém segít. Én legalábbis csodaszernek engedtek be. tartom./Nem jegyeztem meg hogyan írják helyesen/.

7. nap.: Reggelre ha nem is gyógyúltan de a fájdalom nem erősödve,-keltünk útra megint felfele és nem kis ideig, persze minden emelkedő után van lejtő is, itt is volt, persze olyan gyönyörűséges volt a táj, hogy egyre-másra megálltunk fényképeket készíteni  Aztán a határ, majd nemsoká Késmárk, nem olyan nagy város és a lelke a Thököly vár, az unitárius templom ahol Thököly is nyugszik,a „fatemplom” ahova nem jutottunk be, mert délig volt nyitva, igaz, hogy még csak 11.45 volt, de már nem engedtek be. Aztán kisebb-nagyobb buckákon át eljutottunk Lőcsére. Gyöngyszem! Tatarozzák ugyan a városházát, de úgy egésszében véve nagyon egyben van ez a kis város. Büszkék lehetünk rá, és még talán arra is, hogy itt nem resteltek megszólalni magyarul, bár lehet, hogy csak szerencsénk volt. Javaslom mindenkinek, hogy idősebbekhez kell odamenni, kérdezősködni, mert ők még büszkék arra, hogy magyarok, és talán sértve is érzik magukat, ha megkérdezzük tőlük, beszélnek-e magyarul? A látottakon gondolkodva és mélyen a tudatunkba vésve, gurultunk tovább, mindenki magába zárkózva. Ebből a hallgatásból Szepesvárallja ébresztett fel, előtte van egy gyógyforrás ahonnan nagyon sokan hordják a vizet. Még mindig nem értem, hogy ilyen értéket miért nem karolnak fel?- hacsak nem valami tudatos nemtörődömség húzódik meg a háttérben. Néhány kép készítés és irány tovább, hiszen ez volt az utolsó előtti nap és itt ezen a részen nem találtam kempinget, igy aztán mert megint időben voltunk tovább mentünk a kitűzött célig. Közben elértünk a Branyiszkói hágó kezdetéhez, ami 18%-os emelkedő, de meglepetésemre úgy 35-40 perc alatt felértünk és utána már nem nehéz szakasz, majd,Chminianska N Ves-nél találtunk egy autós kempinget, és ez a cél előtt már 3 kilóméterrel ki volt táblázva. Ráadásul az út mellett, kellemes puha füvű, mert a többi köves volt,-jó kis faházzal. No hát ennek tiszteletére elmentünk az éttermébe meginni egy sört,. Aztán pihenő, persze vacsorázás után. Ez a távolság Zakopánétól úgy 145km. Volt időszak amikor azt hittem, hogy Zoli barátom marad olyan magába zárkózó, amilyen az első napokban volt, de kellemesen csalódtam , hiszen úgy éreztem a túra közepe fele, hogy megtaláltuk az összhangot és nem nagyon kellett egymáshoz alkalmazkodni.

8.nap.: ChminianskaN Ves- i kempingből indúlva  Eperjesen át Kassa, ahol ugye a már régebben emlegetett Rákóczi sír a vele együtt hazahozottakkal,meg más oda temetett építész és katona társakkal. Ezt megnéztük és az egyéb belvárosban lévő nevezetességeket, és utána irány a határ. Kora délutánra értünk Hidasnémetire, közben elbúcsúztunk Zoli Barátunktól, akivel élmény volt együtt tekerni, még úgy is hogy a kerekezők rendkívűl sok mondanivalóját csak gondolatban, tekerés közben mondja el társának de az igazi társ ezt is érti elég csak a kilóméterek sokaságát együtt végig szenvedni, ami nem is szenvedés, hanem lehet, hogy rossz hasonlat,de nem jut más eszembe, olyan mint az anyának a szűlés, szent fájdalom, amit boldogan csinál az ember. Innentől kezdve a vonatra voltunk hagyatkozva, ami időben fel ért Pestre, így este 6 körűl otthon voltunk. A túra vége végül is augusztus 1-én este ért véget,de másnap már új tervek sokaságát terveztük.

Kicsit hosszúra nyúlt ez a beszámoló, de meg kellett osztanom legalább a legfontosabbakat azokkal, akik hozzánk hasonló módon szent elhivatottságnak érzik ezt a sportot.

Mindenkinek jótúrázást kívánok!

Ne feledjétek bringázni jó!

 

Oldal: Kerékpártúra 2009
Üdvözlet minden kerékpártúrát kedvelőnek! - © 2008 - 2024 - kerekezes.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat